A mű rendhagyó kísérlet Rembrandt bibliai és mitológiai tárgyakat feldolgozó képalkotó művészetének korszerű újraértelmezésére. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a mester személyében – kivételes módon – egyidejűleg kétféle zsenivel – egyrészt a rajzoló-festő-rézkarcoló, másrészt a drámaszerző-dramaturg zsenialitásával – van dolgunk. E kétféle tehetség kombinációja olyan egészen eredeti művészi formát eredményezett, amelynek se előzménye, se folytatása nem volt a művészettörténetben. Rembrandt sajátos módszert dolgozott ki arra, hogy állóképeken konkrét drámai fordulatokat is ábrázolni lehessen: ezzel tette alkalmassá képeit a jól ismert régi történetek akár gyökeres átértelmezésére, a hősök sorsának újragondolására is. Emiatt e művek a művészettörténet bevett módszereivel, a stílusvizsgálat és az ikonológiai jelentéskutatás hagyományos eszközeivel nem is ragadhatók meg. A tanulmány részletes elemzést szentel a képszínpad szintaxisának, azoknak a nézőt orientáló képszervezési és technikai eljárásoknak, amelyek az események bonyolódását egy állóképen is követhetővé teszik a néző számára. Tizenkét – drámaként értelmezhető – mű önálló elemzése hivatott igazolni a “Rembrandt-dramatológia” életképességét. További öt tanulmány szolgál Rembrandt sajátos képalkotó gyakorlatának és technikai eljárásainak megvilágítására. A tanulmányokat végig szoros tudománytörténeti és módszertani reflexió kíséri. Link a képmelléklethez: https://doi.org/10.56037/978-963-646-029-7

This book is included in DOAB.